2011. június 11., szombat

FANTASZTIKUS JÓ HÍREM VAN KEDVESKÉIM!!
Hosszú hónapok hallgatása után ismét eljött a pillanat, hogy újra kezdjem a blogolást, csupán annyi változás történt, hogy elköltöztem innen egy menőbb helyre. haha.

http://jakabgutmann.tumblr.com/

2011. január 23., vasárnap

Game over baby


Rossz hírem van kedves blogolvasók (ha léteztek még egyáltalán).
A gazdasági válság minket is utolért és arra kényszerített, hogy lehúzzuk a rolót. Ez persze nem igaz, de valóban abbamarad a blog egy időre leginkább azért, mert alulmotiválta
k vagyunk ( az olvasói visszajelzések hiánya miatt, meg mert Gyuri már 100 éve kilépett mondjuk ). Nincs rá sem időm, sem energiám azon túl, hogy nincs is már olyan mondanivalóm a világ számára ami erre a blogra való volna. Ez egy szép mondat volt és olyannak tűnik, mintha a végletekig megkeseredtem volna, pedig nem. Fantastic új korszak indul (remélem, de valószínűbb, hogy nem), meglátjuk, lehet hogy még egyszer találkozunk, most könnyes búcsút veszünk jó volt ez az elmúlt 3 év és 2 hónap,


csók sziasztok!



U.i.: elkezdtem visszaolvasgatni a blogot, és egészen elérzékenyültem. Olyan jókat írtunk régebben. Szerettem ezt a blogot nagyon. Hát ez van, de minden szépnekjónak vége van egyszer, reménykedhettek abban, hogy Gyuri megvétózza a blogbezárást és megmenti, de erre elég kicsi az esély.
Ettől függetlenül én folytatom a Modernizmuson. Heló kedveskéim!








2011. január 7., péntek



Izraelből írok,
de amit itt érzek úgysem tudom leírni, úgyhogy csak bejelentem az esetlegesen megmaradt blogolvasóknak, hogy élek és virulok, a lehető legjobb helyen vagyok és még 9 napig itt mulatok, aztán sajnos haza kell mennem a hidegbe hóba szomorú Pestre. De erre persze nem gondolok, élvezem amíg itt lehetek,
sziasztok



ps.: voltam tevegelni, és sok finom humuszt eszek, a többi meg titok, hahaha.


2010. december 19., vasárnap

Jakcsi szombat reggeli meséje


Szombat reggel csuda vicces dolognak lehettek szemtanúi azok akik éppen a Kálvin téren kolbászoltak. Jakcsi, akárcsak egy jólszituált hóember a hatalmas fehér paplankabátjában és a hülyegyereksapkájában békésen átsétálgatna a zebrán ( zöld lámpánál persze ). Jakcsinak persze kissé gyanús, hogy senki sincs a zebrán körülötte ott ahol amúgy hétköznap nyüzsögnek az emberek, de annyira azért nem zavarja, sőt kifejezetten örül neki, hogy nyugi van a városban. Egyszercsak kedves hősünk meghallja a mentőautó szirénáját, ám egészen addig nem izgatja különösen amíg meg nem látja a megkülönböztető jelzést használó automobilt amint az éppen felé robog. Szegény Jakcsi keze elé kapja két kezét, halkan felsikkant az Üllői út közepén, és földbe gyökerezik lába. Majd hirtelen észbe kap, hogy ez így nem lesz jó, ha ottmarad, akkor nem tudja kikerülni őt a mentőautó, és csúnya vége lesz a dolognak. Hát fogja magát Jakcsi és igen mókás pingvin-futással átszalad a mentőautó előtt.

Jakcsi amint átér, realizálja, hogy azért az elég nevetséges lett volna, hogy ha elüti a mentőautó hát lábai remegésén úgy próbál enyhíteni, hogy hatalmasat kacag a saját bénázásán.

2010. december 16., csütörtök

happy happy joy joy

!megvan a jogsi!

HATALMAS KÖNYÖKPACSI!!!
budapest autósai rettegjetek jövök!!!!





2010. december 11., szombat



a városban cirkáló óriási fehér paplan én vagyok
amúgy meg olyan forralt bort csináltunk Gyurival tegnap, hogy ihajj!





2010. december 7., kedd

LOVE


Ma délután ott maradhattam egyedül szakon dolgozni (amit elméletileg nem szabadna persze, de már nagy vagyok és a tanárnő jófej és ott mert hagyni, hisz úgysem gyújtok fel semmit). Felhangosítottam a zenét és énekelgettem, ragasztottam-kalapáltam-varrogattam édes magányban. Isteni volt. Az egész műhely csak az enyém volt.

Sokadszorra is rájöttem, hogy ez az egyetlen dolog amit egyszerűen imádok csinálni, és akármennyire is fáradt vagyok, kifolyik a szemem a sok varrástól és fáj a torkom nem érdekel, mert szeretek ott lenni és dolgozni.

Ezt csak igaz szerelemből lehet így csinálni azthiszem.
Amikor jöttem haza hullafáradtan olyan 'avilágmostrendbenvanköszönömszépen' érzésem volt. Tudjátok, mint amikor az ember olyan szerelmes. Vagy valami hasonló. Amikor rózsaszínben látja a világot. Na én nem rózsaszínben láttam (a rózsaszín amúgy is baljós szín, túl édes, túl boldog) hanem lelassulva valami szép türkizkék-csillogó-víz-szín-zöldben (ami nem baljós, nem túl édes, hanem tökéletesen kiegyensúlyozott és harmonikus).



Amúgy meg büszkén kijelenthetem, hogy össze fogunk házasodni a Gyurival.
Megbeszéltük.
LOVE.



2010. november 29., hétfő




Péntek hajnalban fél 3kor ott álltam dühösen az Astorian szanaszét ázott a csizmában, bokáig a jeges hólében. Ezután 3 napig hisztizem és nyafogtam a "hidegvantélvanhóvan" miatt. Azt gondoltam utálom ezt az egészet. Aztán ma délután elfogadtam, hogy nincs mit tenni. Tél van, hideg van, hó van, és ami a legnagyobb szívfájdalmam, nem aludhatok téli álmot.

Igazából nem is utálom, csak nehezemre esett, hogy nekem kell alkalmazkodnom. Nem kéne hajnalig buliznom minden hétvégén, hanem inkább sütit kéne sütnöm idehaza és karácsonyi ajándékokat gyártani. Mostantól téli üzemmódba kapcsoltam, állatkás sütiformák, pasiriogatóancsúnya, de jómeleg aranyos ruhák bújjatok elő, indul a buli, heló!



2010. november 27., szombat

2010. november 26., péntek





Majdnem írtam egy bejegyzést.
Csak éppen rájöttem, hogy semmi értelme.








2010. november 22., hétfő

Kacagás van gyerekek!



A kresz vizsga előtt megírtam a kedvenc kérdésemet. Akkor azon lehetett mosolyogni. Most azon lehet, hogy holnap csinálom a forgalmit, de csak ma este tudtam meg, hogy melyik az egyirányú-utca tábla. Höhöhö.







2010. november 1., hétfő

Ha írok egy könyvet ez lesz a címe




A fehér kenguru birodalma







2010. október 25., hétfő

Die Antwoord is the fokken great next-level-zef-shit!

Nem tudok lekattani róluk.
Annyira királyak!

2010. október 19., kedd



A változatosság kedvéért Philip K. Dick-kel kapcsolatban olvasok egy könyvet. Már most kezdem úgy érezni, hogy itt az ideje a világvégének.

De én már ezen is csak nevetek.





2010. október 16., szombat

Varjúmesék

A sündisznó mellett a másik kedvenc állatom a varjúmadár. Oly csodásak!

Ma délelőtt üldögéltem kedélyesen a buszon, mikor is gondoltam egyet, hogy ejj, nem kéne mindig ugyanazon az úton hazamenni, inkább leszállok a buszról előbb és a mezőn keresztül térek haza. No és kikkel találkoztam a mezőn? Rengeteg varjúval. Igazából eleinte kicsit ijesztő volt tökegyedül sétálgatni a térdig érő fűben úgy, hogy hatalmas rikácsolás és károgás közepette keringenek a fejem felett a varjak igen nagy számban, de aztán megbarátkoztam velük. Feketék voltak, azt hiszem azok a közönséges varjak, de valami fantasztikusan gyönyörűek. Van bennük valami nemes, a csillogó fekete tollukban, meg abban a nagyon ravasz tekintetükben.
A fekete varjak az elegáns úriemberek, a dolmányosak pedig a vicces hapsik. Azok olyan kis ütődött jópofák.

Bárcsak lehetnék mesebeli boszorkány, akinek a vállán ott ül a nagy fekete varjú. Ábrahámnak hívnám, dióval meg mandulával etetném és megsimogatnám a kis okos varjúfejét. Persze tudna beszélni is.

Aztán amikor befordultam az utcába ahol lakok nyávogást hallottam. Nagyon hangos nyávogást. Arra gondoltam, valami hülye kövér macska biztos felmászott a fára és nem tud lejönni, majd ha meglátom, jól kinevetem, mert egy fán ragadt macska mégiscsak nevetséges látvány. Főleg ha végül a tűzoltók szedik le. Nézelődtem is a fák irányába hol kuksolhat, de rá kellett jönnöm, hogy a hang egy vízelvezető csatornából jön. Bekukkantottam és egy icipici kétségbeesett vörös kis szőrgombócot találtam. Olyan keservesen nyávogott, hogy megesett rajta a szívem. Becsöngettem abba a házba ami előtt találtam, hátha az övék és kiszökött, de nem válaszolt senki. Visszamentem szegény kis nyávogó szerencsétlenséghez, beszéltem hozzá kedvesen, és meg akartam simogatni, de nem hagyta magát, csak nézett rám baromira kétségbeesetten. Én meg persze francot se tudtam kezdeni vele, mert nem vihettem haza, mert a 3 kutya nem a legmegfelelőbb társ egy kismacskának, a lakásba meg nem tarthatom, mert allergiás vagyok a macskákra. Végül aztán fájó szívvel otthagytam.

De az utca másik végén meghallottam, hogy megint elkezd ugyanolyan keservesen nyávogni.
Na ekkor sírtam el magam egy kicsit.
Ugye micsoda szentimentális hülyegyerek lettem?